Beszoktatás – avagy szoktassuk magunkat az elválás gondolatához!
A bölcsőde vagy óvoda első időszaka minden kicsi számára nagy lépés – és nem mindig könnyű vagy épp zökkenőmentes. Ám a kicsik mellett bizony, hogy a szülőknek sem könnyű! Hogyan lehet mindkét félnek gördülékenyebbé tenni ezt a változást?
Van sok féle vélemény, gondolat és nagy kavarodás. Sok üzenet és elvárás, hogyan lehet vagy kellene jól csinálni.
Mikre érdemes odafigyelni bölcsődekezdéskor?
Az első lépés, hogy szülessen meg az a döntés, ami a család egészének „elég jó”!
Persze ezt sem könnyű megtenni.
A társadalom részéről egy olyan szülői jelenlét a minimum elvárás, ahol a szülő, aki nem a gyermeket helyezi az élete középpontjába, már nem is számíthat elég jó a szülőnek.
A bölcsődekezdést a munka világába való visszatérésen kívül sok minden indokolhatja! Akár az, hogy az érzelmileg fáradt, a kimerülés szélén álló szülő visszanyerje belső egyensúlyát és így újra elérhető váljon a gyermeke számára.
Mi történik valójában a bölcsődébe érkezéskor?
Sokszor a bölcsőde az az intézmény, ami az első elválás színtere lesz. Az első hely, ahol az eddig zártabb családi burokból a gyermeke kikerül. Közösségbe kerül és megmérettetik, mindenki.
Elérkezett az ideje az első szárnypróbálgatásoknak. A kisgyermek, mint egy fióka a fészek szélére lépve, ott ágaskodva gyakorolni kezdi a repülést.
Érzelmekkel teli is ez a pillanat, aminek elválaszthatatlan része az elszakadás élménye.
Nézzük csak a gyakorlati oldaláról nézve.
Mit tehet a szülő, hogy az elválás a gyermekének is megfelelő legyen?
Első lépésben talán emlékezzen vissza a saját első napjára amikor ő valamilyen formában intézménybe került.
Hogyan indult el, mik voltak az elvárásai, félelmei? Ezek honnan eredtek?
Saját gyermekének azzal tudja könnyebbé tenni az elválást, ha felidézi, hogyan birkózott meg ezzel Önmaga, ezzel a feladattal. Az elengedéshez kell az az érzés, hogy bízhatok abban a kisgyermeknevelőben, aki reggel átveszi tőlem a gyereket.
Ha ezt érzem, akkor a biztonságérzet sugárzik belőlem a gyerek felé is. Aki így maga is nyugodtan és bizakodva lépi át a küszöböt.
Ez persze közel sem jelenti azt, hogy a gyerek csak úgy besétál az ajtón. A legtöbb gyerek igényel összebújást, töltekezést a küszöb átlépése előtt, és lehet, hogy jól esik neki picit sírdogálni a szülő karjában.
Hagyjuk neki, hogy a sírással elengedje a belső feszültséget, higgyünk benne, hogy képesek vagyunk tartalmazni az ő félelmeit, fájdalmát.
Az elválást nehezebben megélő gyerekeknek sokat segíthet az „Összeköt a szeretet ” című könyv közös lapozgatása is. Ez arra tanítja a gyermeket, hogy a szülő szeretete egész nap vele van, elkíséri őt, akkor is, ha épp távol vannak egymástól.
És a szülő elválását hogyan lehet megkönnyíteni?
Miután elváltunk a gyermekünktől, a kapun kilépve, lépteinket lelassítva teret adhatunk saját könnyeinknek is. Amik nem a gyereknek és a gyerekről szólnak. Hanem rólunk, saját érzéseinkről, emlékeinkről, vágyainkról és félelmeinkről.
Az aggódás közepette jusson eszünkbe, a gyerek néha a könnyeivel mondja a szülőnek reggel, hogy ‘szeretlek, várom, hogy újra együtt legyünk majd’. Ahogy telnek majd a napok, hetek a könnyek helyét átveszi valami más. Közösen kialakított rituálék, amik illeszkednek a családhoz, pl: a puszibank feltöltése vagy a karból-karba átadás.
Merjünk együtt lenni azzal az érzésünkkel, hogy nekünk most milyen nehéz. Hagyjuk, hogy felszínre bukkanhasson akár egy-egy saját régi fájó emlékünk. Felbukkanhasson, hogy elengedhessük.
Így elkerülhetővé válik, hogy hónapokra, vagy akár évekre belerekedjünk az elengedés nehézségébe. A gyermekek sokszor gyógyítják a szülők lelkét azzal, hogy lehetőséget teremtenek az emlékezésre, integrálásra, újraírásra.
A változás az élet része.
A madár fészke sem bír el több kifejlett példányt, a fészek nem nő tovább.
A fiókákat egy idő után kilökdösi a szülő madár, mert bízik a fiókájában, hogy az készen áll a repülésre.
Amikor a bölcsődei csoport ajtajában állunk, emlékezzünk rá, hogy a mi kis fiókánk is minden bizonnyal készen áll mind arra, ami rá itt vár. Persze ezt ő még nem tudhatja. Ha hátranéz, a mi dolgunk biztatóan bólintani, és hátralépni. Valami új kezdődik!
A folyamat során pedig beszélgessünk, igyekezzünk a kisgyermeknevelővel a gyermek szempontjából fontos tapasztalatokat megosztani. Együttműködve, közösen az új útra lépni és ebben partnerként jelen lenni.
Minden újabb nap egy újabb szál amit ha segítünk kialakítani a kisgyermeknevelő és gyermekünk között, egyre erősebb és megtartóbb is lesz.
Ha bizalmatlanságérzés fogna el, kérdezz és egyeztess a nevelővel, hiszen ezt érezni fogja a gyermek is. Ha a szülő bizalmat szavaz, a gyermeke is képes lesz rá. Ezért is olyan fontos a fokozatosság elve. A bizalmat tartani tehát a szülőnek is feladata.
A lassú léptekkel való eltávolodás, ahol a szülő nyíltan elköszön és vissza is tér, amikor ígérte segíti ezt a bizalmat épülni. Hogy a gyermek tudja, anya most elmegy innen, de mindig visszajön, visszatér. Bízik, mert tudja az történik vele, amit mondanak.
Írta:
Fülöp Kata ,a bölcsőde baba-mama konzulense